Csütörtökre, a bizalmatlansági indítvány utánra halasztották a mai kormányülést

Csütörtökre, a bizalmatlansági indítvány utánra halasztották a kedden 12 órára időzített kormányülést – jelentette be Alina Petrescu kormányszóvivő.

36 afișări
Imaginea articolului Csütörtökre, a bizalmatlansági indítvány utánra halasztották a mai kormányülést

Csütörtökre, a bizalmatlansági indítvány utánra halasztották a mai kormányülést

„A kormány csütörtökön fog ülésezni, amikor biztosan minden miniszter eljön” – mondta Alina Petrescu kormányszóvivő.

A kormányülést eredetileg ma, vagyis kedden 12 órától kellett volna megtartani. Először meghatározatlan időre elhalasztották, a politikai események miatt.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kedden minden tárgyalást megszakított a Szociáldemokrata Párttal (PSD), miután minden, a romániai magyar közösséget érintő törvényjavaslatot visszavontak a képviselőház és a szenátus napirendjéről.

Kormányon belüli források szerint ugyanakkor Mariana Sofia Moţ, az igazságügyi minisztérium államtitkára, akinek Tudorel Toader leköszönő miniszter átadta jogkörét, bejelentette, hogy rosszul van, és nem tud részt venni a kormányülésen. Ő volna az igazságügyi minisztérium egyetlen olyan küldöttje, akinek joga van részt venni a kormányüléseken, a minisztérium képviselőjének jelenléte nélkül azonban nem is lehet kormányülést tartani.

 

Conținutul website-ului www.mediafax.ro este destinat exclusiv informării și uzului dumneavoastră personal. Este interzisă republicarea conținutului acestui site în lipsa unui acord din partea MEDIAFAX. Pentru a obține acest acord, vă rugăm să ne contactați la adresa vanzari@mediafax.ro.

 

Preluarea fără cost a materialelor de presă (text, foto si/sau video), purtătoare de drepturi de proprietate intelectuală, este aprobată de către www.mediafax.ro doar în limita a 250 de semne. Spaţiile şi URL-ul/hyperlink-ul nu sunt luate în considerare în numerotarea semnelor. Preluarea de informaţii poate fi făcută numai în acord cu termenii agreaţi şi menţionaţi aici