- Home
- Magyar
- RESICABÁNYA, (20.04.2017, 15:10)
- Tudósítások Rovat
Huszonnégy pakisztáni és iraki állampolgárt tartóztattak fel a szerb határon
Huszonnégy, pakisztáni és iraki állampolgárt tartóztattak fel az elmúlt 24 órában a szerb határon, amikor illegálisan próbáltak Romániába lépni, hogy Nyugat-Európa valamelyik államába jussanak. A migránsok között nyolc gyerek is volt, a legkisebb 4 éves.

Huszonnégy pakisztáni és iraki állampolgárt tartóztattak fel a szerb határon
Egy öt-, illetve egy tízfős csoportban próbáltak Szerbia felől az ország belsejébe jutni külföldi állampolgárok Zsidovin és Komornok határtelepülések területén, amikor a Krassó-Szörény megyei határrendészek lefülelték őket.
A migránsokat a rendőrségre vitték, ahol megállapították, hogy az első csoport öt pakisztáni illetőségű, 22 és 37 év közötti férfiból állt, a második pedig tíz irakiból, két férfiból, két nőből és hat kiskorúból. A felnőttek 20 és 44, a kiskorúak 4 és 16 év közöttiek voltak.
A Krassó-Szörény megyei Néranádas határtelepülésen szolgálatot teljesítő határrendészek szerdáról csütörtökre virradó éjjel kilenc, 14 és 25 év közötti pakisztáni állampolgárt füleltek le, hét férfit és két kiskorút. A migránsok azt állították, azért lépték át illegálisan a szerb–román határt, mert Nyugat-Európába akartak eljutni.
ULTIMELE ȘTIRI
-
Canada vrea să-şi consolideze legăturile cu UE în faţa ameninţărilor cu tarifele impuse de Trump
-
Presa şi ONG-urile din Georgia, în pericol. Partidul de guvernământ anunţă legi drastice
-
Trump continuă cu ameninţările: Va anunţa noi tarife „reciproce” săptămâna viitoare. În vizor se află şi UE
Mindannyiuk ellen tiltott határátlépés miatt indult eljárás.
Conținutul website-ului www.mediafax.ro este destinat exclusiv informării și uzului dumneavoastră personal. Este interzisă republicarea conținutului acestui site în lipsa unui acord din partea MEDIAFAX. Pentru a obține acest acord, vă rugăm să ne contactați la adresa vanzari@mediafax.ro.




PROSPORT.RO

CANCAN.RO

GANDUL.RO


ULTIMA ORǍ
vezi mai multe
ŞTIRILE ZILEI
-
astăzi, 07:12
Mureş: Activitatea localului din Reghin, oprită temporar de inspectorii ANPC
-
ieri, 23:08
Live text Războiul din Ucraina, ziua 1081. Coreea de Nord alimentează maşinăria de război a lui Putin / Zelenski a confirmat un nou avans al trupelor ucrainene în regiunea Kursk / Pete Hegseth: Încheiaţi războiul cât mai repede posibil