Vizsgálat egy brassói kávézóban, ahol kannabisz elnevezésű termékeket árulnak

Vizsgálatot indított csütörtökön a brassói regionális fogyasztóvédelmi felügyelőség az egyik brassói plázában található kávézóban, amely olyan kekszeket és kávékat árul, amelyek elnevezésében szerepel a kannabisz szó. A cég tulajdonosai ellen megtévesztő gazdasági magatartás miatt vizsgálódnak.

30 afișări
Imaginea articolului Vizsgálat egy brassói kávézóban, ahol kannabisz elnevezésű termékeket árulnak

Vizsgálat egy brassói kávézóban, ahol kannabisz elnevezésű termékeket árulnak (Kep: districtcoffeehouse.com)

A hatóság vezetője, Sorin Susanu szerint a felügyelet munkatársai azt vizsgálják, hogy a biscuit, nuts & cannabis, illetve cannabis cofee elnevezésű termékek valóban tartalmazzák-e az említett kábítószert, ám akkor is 100 000 lejig terjedő bírságra számíthatnak, ha a tiltott szer nem szerepel az összetevőik között – ebben az esetben megtévesztés miatt.

Az intézmény közlése szerint folytatja a termékek összetételére vonatozó vizsgálatokat, emellett pedig a területen hatáskörrel rendelkező többi intézményt is értesíti.

A fogyasztóvédelmi felügyelőség egyben a belügyi tárca irányítása alá tartozó helyi regionális drogmegelőzési központtal is egyeztetést kezdeményez a megelőzés és a közvélemény tájékoztatása érdekében.

 

Conținutul website-ului www.mediafax.ro este destinat exclusiv informării și uzului dumneavoastră personal. Este interzisă republicarea conținutului acestui site în lipsa unui acord din partea MEDIAFAX. Pentru a obține acest acord, vă rugăm să ne contactați la adresa vanzari@mediafax.ro.

 

Preluarea fără cost a materialelor de presă (text, foto si/sau video), purtătoare de drepturi de proprietate intelectuală, este aprobată de către www.mediafax.ro doar în limita a 250 de semne. Spaţiile şi URL-ul/hyperlink-ul nu sunt luate în considerare în numerotarea semnelor. Preluarea de informaţii poate fi făcută numai în acord cu termenii agreaţi şi menţionaţi aici