„Felmerült a javaslat, hogy az ügyvezető politikai büró kérje az állandó bizottságtól Daniel Constantin úr kizárását a párt ellen indított per és nyilatkozatai miatt. Megszavazták ezt a javaslatot. Én nem szavaztam. Kollégáim szavaztak, és ezt a javasaltot továbbítjuk az állandó bizottságnak, amelyet jövő csütörtökre hívunk össze” – közölte a szenátus elnöke.
Azt mondja, nem örvend a politikai büró javaslatának, azonban figyelmeztetni akar mindenkit, hogy sem ő, sem a kollégái „nem hajlandóak benyelni minden ostobaságot”, amit róluk mondanak.
Tăriceanu egyúttal bejelentette, hogy jövő hétig visszavonhatják feljelentéseiket azok, akik beperelték a pártot.
„Ha visszavonják az aláírásukat, akkor folytathatjuk együtt az utat, de ha nem, akkor mindenki azt az utat választja, amelyikről úgy gondolja, hogy jobb ennél” – fogalmazott Călin Popescu Tăriceanu.
Citeşte şi: Bepereli az EB Romániát, amiért a hulladékkezelés terén nem alkalmazta az uniós irányelveket
Citeşte şi: Szombattól hétfőig kamionstop Magyarországon
Citeşte şi: Grindeanu azt mondja, nem sürgősségi kormányrendelettel rendezik a taxisok elégedetlenségeit
Citeşte şi: Toader: nagyobb volt az érdeklődés a nyilvános vita iránt a sajtó részéről, mint az érintettekéről
Citeşte şi: Igazságügyi miniszter: elküldtük a Sebastian Ghiţă kiadatását kérő iratcsomót. A dossziét iktatták