Gandul
Minderről a gyűlésen részt vevők számoltak be a MEDIAFAX-nak.
Mint elmondták, az ülésen felmerült Ponta kizárásának kérdése, mivel a volt pártelnök nyilvánosan bírálta a PSD jelenlegi vezetőit, ami kihatott az egész alakulatra.
A kizárásra Stănescu tett javaslatot – közölték a források, akik egyúttal arról is tájékoztattak, hogy Dragnea megtagadta, hogy szavazásra bocsássa a felvetést.
PPonta nem vesz rész a végrehajtó bizottság ülésén, mint ahogy a PSD parlamenti frakciójának az ülésén sem, amit szintén Sinaián tartanak.
Citeşte şi: Cioloş: ha ne lett volna a 13-as rendelet, legalább repterekkel beléptünk volna a Schengenbe
Citeşte şi: Vasilescu: az a megérzésem, hogy Johannis visszaküldi az egységes bérezési törvényt a parlament elé