RMDSZ: ha a bizottságokban nem lesznek meglepetések, megszavazzuk a kormány beiktatását

Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke szerdán bejelentette, hogy a szövetség megszavazza a parlamentben a Tudose-kormány beiktatását, amennyiben nem lesznek meglepetések a bizottsági meghallgatásokon.

32 afișări
Imaginea articolului RMDSZ: ha a bizottságokban nem lesznek meglepetések, megszavazzuk a kormány beiktatását

RMDSZ: ha a bizottságokban nem lesznek meglepetések, megszavazzuk a kormány beiktatását

„Egyhangúlag megszavaztuk. A kollégáim azt mondták, hogy ha holnap nem lesznek kellemetlen meglepetések, akkor megszavazzuk a kormány beiktatását. Ez nem jelenti azt, hogy egyetértünk majd minden intézkedéssel, amit a kormány az elkövetkező időszakban foganatosít” – jelentette ki a szövetség elnöke.

Rámutatott, az RMDSZ támogatott a PSD–ALDE-koalíció által beterjesztett kezdeményezéseket, mint ahogy a kormánykoalíció is támogatta a szövetség tervezeteit, ahogyan az kedden is történt a szenátusban az oktatási törvény esetében.
„Létezik egy parlamenti együttműködési megállapodás, és ebben benne van ez a lehetőség is, hogy holnap megszavazzuk a kormányt. Június 30-a után megvizsgáljuk, hogyan működött ez az együttműködés a tavaszi parlamenti ülésszak idején, mivel nem vagyunk kormánytagok, de a kormány több kezdeményezését is támogattuk, ahogyan a PSD és az ALDE sok, általunk beterjesztett javaslatot támogatott, beleértve tegnap a szenátusban az oktatási törvény módosítását” – fejtette ki Kelemen Hunor.

Mint hangsúlyozta, egy 6,5 százalékos parlamenti pártnak, mint amilyen az RMDSZ is, partnereket kell keresnie a törvénytervezeteihez, s azt mondja „az ellenzékben jelenleg nincs ilyen partner”.

„Az elmúlt hét, beleértve a tegnapi szavazást is egy törvénytervezetről, a felszólalások, megmutatták nekünk, hogy nemigen van nyitottság, s itt van ez a PSD–ALDE-koalíció, hogy párbeszédet folytasson velük. Ez nem jelenti azt, hogy nem keresünk tárgyalópartnereket a másik oldalon is a PNL-ben, az USR-ben elsősorban, a két nagy alakulatban, de ez nem jelenti azt, hogy el akarnánk szigetelni magunkat a parlamentben egy sarokba, s várnánk a jobb időkre” – fogalmazott az RMDSZ elnöke.

A szövetség honatyáinak különben nem lesz kötelező megszavazniuk a bizottságokban a miniszterjelölteket.

Kelemen azt mondja, nincsenek nagy változások, az RMDSZ pedig a Liviu Dragneával és Mihai Tudoseval folytatott egyeztetést követően és az együttműködési megállapodás alapján úgy döntött, hogy támogathatják az új kormányt.

AZ RMDSZ elnöke elvesztette a türelmét, amikor arról kérdezték, hogy mit kért a Tudose-kabinet támogatásáért cserében.

„Nem kértünk semmit, mi az ördögöt kértünk volna? Mikor? Hisz holnap az utolsó nap, mit kérjünk? Ha elolvassák a kormányprogramot, akkor abban benne van a kisebbségi törvény elfogadása. A kormányprogramot még a választások után megszavazták, tehát nem a múlt héten jelent meg. Akik úgy tesznek, mintha a múlt hétne jelent volna meg, vagy nem olvasnak, s Romániában már-már természetes dolog, hogy az emberek nem olvasnak, vagy rosszindulatúak” – válaszolta Kelemen Hunor.

Közölte továbbá, hogy a szövetség nem kért tisztségeket a központi vagy helyi közigazgatásban, de akik jelenleg tisztségben vannak, azok ott is maradnak.

 

Conținutul website-ului www.mediafax.ro este destinat exclusiv informării și uzului dumneavoastră personal. Este interzisă republicarea conținutului acestui site în lipsa unui acord din partea MEDIAFAX. Pentru a obține acest acord, vă rugăm să ne contactați la adresa vanzari@mediafax.ro.

 

Preluarea fără cost a materialelor de presă (text, foto si/sau video), purtătoare de drepturi de proprietate intelectuală, este aprobată de către www.mediafax.ro doar în limita a 250 de semne. Spaţiile şi URL-ul/hyperlink-ul nu sunt luate în considerare în numerotarea semnelor. Preluarea de informaţii poate fi făcută numai în acord cu termenii agreaţi şi menţionaţi aici