Dragnea: csalódott vagyok Toadernek a főügyészekről szóló jelentése miatt

Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke csütörtökön úgy nyilatkozott, nem elégedett a Tudorel Toader igazságügy-miniszter által bemutatott, a főügyészek tevékenységéről szóló jelentéssel.

23 afișări
Imaginea articolului Dragnea: csalódott vagyok Toadernek a főügyészekről szóló jelentése miatt

Dragnea: csalódott vagyok Toadernek a főügyészekről szóló jelentése miatt (Kép: Marian Ilie/ Mediafax Foto)

Azt mondja, „valamelyest csalódott” amiatt, hogy a tárcavezető a visszahívás mellett érvelt, de a tisztségben tartásuk mellett döntött.

„Én sokszor megmondtam, valamennyi nyilvános szereplésem alkalmával, hogy támogatni fogom a miniszter döntését, ha az megalapozott lesz. Sajnos, nincs, mit támogatnom. Olyan érvelésre számítottam, ami mindannyiunknak megmutatja, hogy miért kell tisztségben tartani az ügyészségek vezetőit – ami a kiértékelő egyik opciója és eredménye lett volna, vagy érvek kellett volna visszahívásuk mellett” – magyarázta Dragnea.

„Ellenben láttam egy érvelést a visszahívásuk mellett, a következtetés pedig az volt, hogy tisztségben kell tartani őket. Sajnos, nincs, mit támogatnom, és elismerem, hogy valamelyest csalódott vagyok. Nagyon kicsit érdekel, őszintén, hogy tisztségben maradnak-e ezek az ügyészek vagy sem, de az igazságügyi minisztertől nem a végső döntés ellenérveit vártam volna” – összegzett Liviu Dragnea.

 

Conținutul website-ului www.mediafax.ro este destinat exclusiv informării și uzului dumneavoastră personal. Este interzisă republicarea conținutului acestui site în lipsa unui acord din partea MEDIAFAX. Pentru a obține acest acord, vă rugăm să ne contactați la adresa vanzari@mediafax.ro.

 

Preluarea fără cost a materialelor de presă (text, foto si/sau video), purtătoare de drepturi de proprietate intelectuală, este aprobată de către www.mediafax.ro doar în limita a 250 de semne. Spaţiile şi URL-ul/hyperlink-ul nu sunt luate în considerare în numerotarea semnelor. Preluarea de informaţii poate fi făcută numai în acord cu termenii agreaţi şi menţionaţi aici