Fifor: a 2009-es választásokat vizsgáló bizottság meghallgatásra hívja Opreát, Băsescut és Videanut

Mihai Fifor, a 2009-es választásokat vizsgáló parlamenti bizottság elnöke szerdán közölte, meghallgatásra hívják többek között Gabriel Opreát, Traian Băsescut és Adriean Videanut.

23 afișări
Imaginea articolului Fifor: a 2009-es választásokat vizsgáló bizottság meghallgatásra hívja Opreát, Băsescut és Videanut

Fifor: a 2009-es választásokat vizsgáló bizottság meghallgatásra hívja Opreát, Băsescut és Videanut

„Gabriel Opreát egészen biztosan” – jegyezte meg.

Arra a kérdésre, hogy Mircea Geoanát miért hívták be már az első héten, Traian Băsescut pedig nem, a szociáldemokrata párti (PSD) politikus azt mondta: „a kollégák úgy ítélték meg, hogy azoknak a meghallgatásával kell kezdenünk, akik jelezték, hogy szabálytalanságok történhettek az államfőválasztás lebonyolítása során, és ezért kezdtünk így”.

„De kétségtelenül beidézzük Traian Băsescut, és Videanu urat” – tette hozzá.

Amikor pedig arról faggatták, hogy előfordulhat-e, hogy Klaus Johannis államfőt is meghívják, Fifor közölte: „ez mostanáig nem került szóba. Ha engem kérdeznek, nem látom, mi lenne a lényege”.

A 2009-es államelnökválasztásokat vizsgáló parlamenti bizottság úgy döntött, jövő héten meghallgatja Dan Andronicot, Ana-Maria Pătrut (AEP), Mircea Geoanát, Dan Şovát, Viorel Hrebenciucot, Vasile Blagát és Marcel Oprişt – közölte szerdán Mihai Fifor, a bizottság elnöke.

 

Conținutul website-ului www.mediafax.ro este destinat exclusiv informării și uzului dumneavoastră personal. Este interzisă republicarea conținutului acestui site în lipsa unui acord din partea MEDIAFAX. Pentru a obține acest acord, vă rugăm să ne contactați la adresa vanzari@mediafax.ro.

 

Preluarea fără cost a materialelor de presă (text, foto si/sau video), purtătoare de drepturi de proprietate intelectuală, este aprobată de către www.mediafax.ro doar în limita a 250 de semne. Spaţiile şi URL-ul/hyperlink-ul nu sunt luate în considerare în numerotarea semnelor. Preluarea de informaţii poate fi făcută numai în acord cu termenii agreaţi şi menţionaţi aici