Források: Tudorel Toadert nem hívták meg sem a PSD, sem a koalíció sinaiai ülésére

Tudorel Toader igazságügyi minisztert nem hívták meg a Szociáldemokrata Párt országos végrehajtó bizottságának (CExN), sem pedig a kormánykoalíciónak a csütörtöki sinaiai ülésére – mondták el szerdán a MEDIAFAX-nak a koalícióból származó források.

18 afișări
Imaginea articolului Források: Tudorel Toadert nem hívták meg sem a PSD, sem a koalíció sinaiai ülésére

Források: Tudorel Toadert nem hívták meg sem a PSD, sem a koalíció sinaiai ülésére (Kép: Alexandru Dobre/ Mediafax Foto)

Az idézett források arról tájékoztattak, hogy eddig a pillanatig Tudorel Toadert nem hívták meg a sinaiai találkozókra, mivel úgy gondolták, hogy az igazságszolgáltatásról szóló egyeztetés elvonná a figyelmet a közalkalmazottak egységes bérezését célzó törvény tervezetéről, a kormánykoalíció vezetői márpedig ez utóbbit csütörtökön, Sinaián tervezik aláírni.

Az igazságügyi tárca vezetője szerdán úgy nyilatkozott, hogy amennyiben meghívják, odaáll a kormánykoalíció elé, azonban – tette hozzá -, nem azért teszi ezt, hogy igazolja magát, hanem hogy megértsék. Azt mondta, nem tart attól, hogy visszahívják tisztségéből az ügyészségek vezetőivel kapcsolatos döntése miatt.

„Ha hívnak, megyek (a koalíció elé – szerk. megj.). De jegyezzék meg, ha meghívnak. Nem azért megyek, hogy igazoljam magam, hanem hogy megértsék” – közölte Toader.

„Nincs, mitől tartanom, függetlenül a megoldástól” – szögezte le újságírói kérdésre válaszolva.

 

Conținutul website-ului www.mediafax.ro este destinat exclusiv informării și uzului dumneavoastră personal. Este interzisă republicarea conținutului acestui site în lipsa unui acord din partea MEDIAFAX. Pentru a obține acest acord, vă rugăm să ne contactați la adresa vanzari@mediafax.ro.

 

Preluarea fără cost a materialelor de presă (text, foto si/sau video), purtătoare de drepturi de proprietate intelectuală, este aprobată de către www.mediafax.ro doar în limita a 250 de semne. Spaţiile şi URL-ul/hyperlink-ul nu sunt luate în considerare în numerotarea semnelor. Preluarea de informaţii poate fi făcută numai în acord cu termenii agreaţi şi menţionaţi aici